Jump to content

A zenehallgatáson túl

2016. 07. 15. 14:23

Gyakori, hogy a zenehallgatásnak sok előnyt tulajdonítanak, ugyanakkor a zenetanulás bizonyítottan lepipálja a kétségkívül szórakoztató időtöltést.

A zenehallgatás az egészen fiataltól a legidősebbig nyilvánvalóan remek, szórakoztató és általában egészséges időtöltés. Segít pihenni, feltöltődni, koncentrálni, vagy kikapcsolódni. Szerepe lehet nyugalmi időben, a sportban, a tanulásnál, autóvezetés közben, vagy akár a házimunka végzése alatt. Szinte bármilyen esetben, ráadásul bizonyosan mindenki megtalálja a saját kedvére valót.

A zenetanulás már másmilyen dolog, nemcsak szórakozás, munka is. Ugyanúgy pozitív hatással van a szervezetünkre, testünkre és lelkünkre, de másképp. Ha egyszerűen akarunk fogalmazni, mondhatjuk úgy, hogy eggyel magasabb szint, mint a zene puszta hallgatása.

Kutatások bizonyítják ugyanis, hogy a zenetanulás serkenti az agyműködést. Gyermekkorban segíti a kommunikáció kialakulását, fejlődését, s később is pozitívan hathat ránk. Például fejlesztheti a memóriát, de ami még érdekesebb, egyszerre tehet kreatívabbá és okosabbá. Kiderítették ugyanis, hogy zenetanulás hatására a jobb és bal agyféltekék közötti kommunikáció, kapcsolat intenzívebb lesz, ez pedig mindenképpen a javunkra válik. Ezek mellett nagyobb koncentrációs szint érhető el a segítségével és az érzelmi intelligencia is erősíthető.

A zenetanulást sosem késő elkezdeni, de aki fogékony korszakban (egészen fiatalon) kezd bele, az jó eséllyel egész életen át számolhat jótékony hatásaival.